Kedves Szülők!

A diagnosztikai folyamat eredményére épülő szakértői vélemény gyakran olyan kifejezéseket tartalmaz, ami nehezebben érthető, mert a mindennapi nyelvhasználatban nem találkozunk vele.

A szakember a személyes megbeszélések során igyekszik olyan magyarázatot nyújtani szülőknek és pedagógusoknak, amellyel a speciális nyelvezet érthetővé válik.

Mire a szakértői vélemény írásos formája a szülők kezébe kerül, a magyarázat elhalványul, és előfordulhat, hogy a szülő tanácstalanul áll egy-egy probléma leírásával szemben, hiszen a számára ismeretlen fogalmak nem hordoznak jelentést.

Mit is jelent pl. az „anamnézis” kifejezés, vagy az, hogy „nonverbális”?

Mindenkinek más- más fogalom az, amit szeretne jobban megérteni, vagy több információt szeretne erről tudni.

Lehetőséget kínálunk a kérdezésre, arra, hogy ezeket a fogalmakat érthetőbbé tegyük az érdeklődők számára.

Amennyiben a gyermeke részére kiállított szakértői véleményben olyan fogalmakat talál, amelynek az értelmezése nem egyértelmű, vagy bármelyik fogalommal kapcsolatban segítséget szeretne, bátran keresse ezen a felületen keresztül a szakszolgálat munkatársát, aki készségesen segít.

Mivel mindenki más-más fogalommal kapcsolatban érezhet azonosítási nehézséget, nem kínálunk szószedet, csak a lehetőségét annak, hogy akár név nélkül feltegye a kérdéseket.

Készen állunk a segítségnyújtásra!

Kérjük írja meg kérdését és mi válaszolunk!

 

[powr-comments id="1647913e_1665298312919"]

TOP