RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS
A középiskolai felvételi eljárás lezajlását és a felvételi jegyzék nyilvánosságra hozását követően előfordulhat, hogy gyermekünknek egy, általa megjelölt középiskolai szakra sem sikerült bekerülnie. Mi ilyenkor a teendő?
Semmi esetre nem kell kétségbe esni, hiszen a rendkívüli felvételi eljárás keretében van még lehetősége a diákoknak a betöltetlen középiskolai helyekre jelentkezni.
„Amennyiben a tanuló az általános felvételi eljárás időszakában nem nyert felvételt egy középfokú intézménybe sem, vagy felvételt nyert, de bármilyen okból megváltoztatja döntését úgy – a 2020. május 11. és augusztus 31. között megtartható rendkívüli felvételi eljárás során – egyénileg, közvetlenül az általa választott középfokú iskolában való jelentkezéssel, az adott középiskolával való egyeztetést követően kérheti felvételét bármely olyan középfokú intézménybe, amelynek az általános felvételi eljárás lezárulása után maradtak betöltetlen férőhelyei.”
A rendkívüli felvételi eljárás már nem része a középfokú intézmények felvételi információs rendszerének (KIFIR), de az Oktatási Hivatal az alábbiakban segítséget nyújt a kereséshez az általános iskolák, a szülők és a tanulók számára. A középfokú intézmények által a rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett férőhelyek keresésére szolgáló program elérhető az alábbi linkről:
A rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett férőhelyek keresőprogramja: https://www.kir.hu/KIFIR2/TTJegyzekKereso/
A rendkívüli felvételi eljárásban való részvétel módját és feltételrendszerét a fogadó középfokú iskola igazgatója határozza meg. Az intézmény vezetőjének pozitív döntését követően a tanuló beiratkozhat a középiskolába.
A felsőoktatásba jelentkezők számára augusztus elején pótfelvételi eljárás hirdetnek meg, amelynek során azok jelentkezhetnek, akik jelentkeztek az általános eljárás során, de nem vették fel őket, vagy nem adtak be jelentkezést egyetlen felsőoktatási intézmény által meghirdetett, szeptemberben indított képzésre sem!
Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat. A pótfelvételiben már csak egyetlen helyre lehet jelentkezni!
Bár a 2020-as pótfelvételi hivatalos dátumát még nem lehet tudni, de az előző évekhez hasonlóan néhány nappal a ponthatárhúzás utánfogják meghirdetni a pótfelvételis képzéseket, amelyekre augusztus elejéig lehet majd jelentkezni, a pótfelvételi döntés pedig augusztus 20-a után várható.
Forrás:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/rendkivuli_felveteli_eljaras
[powr-comments id="010ab035_1593696112074"]